Copy
2021.03.16.

Kossuth-díjat kapott Cseke Péter - elismerések zápora hullt a Kecskeméti Nemzeti társulatára
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2021. március 15-én a Nemzeti Színház több művészét és munkatársát állami kitüntetésben részesítette.



Megkezdődik az 53-as út Soltvadkert-Kiskőrös közötti szakaszának felújítása
A munkaterület március 10-i átadásával megkezdődött az 53. számú út Soltvadkert – Kiskőrös közötti szakaszának régóta várt felújítása.



"Kellene ide egy játszótér!"
Hála az ötletnek, a fiatal lányból lett anyuka bármikor felkeresheti gyerekeivel az új játszóteret.



Szárított marha snack
CSEMEGÉZZEN BÁCS-KISKUNBAN!



Megelőző feltárással folytatódik a középkori magyar település nyomainak kutatása Foktőn
Az úgynevezett teljes felületű megelőző feltárás február 24-én megkezdődött Foktő határában, és jelenleg is tart.



Az SZTE-n tanuló kerekegyházi testvérpár felajánlással támogatja az egészségügyi dolgozókat
Az egyetem honlapján tették közzé a kerekegyházi diákok nemes kezdeményezését.



Mézszentelő szentmise a Szent István király templomban
A március 7-én 17.00 órai kezdettel megtartott mézszentelő szentmisén sok környékbeli méhész jelent meg, hogy áldást kérjen az általa készített termékre.



ÁRNYÉKOLJUNK OKOSAN!
Az árnyékolás kiváló védelmet nyújt az épületek túlmelegedése ellen, és így csökkenti a légkondicionálás iránti igényt.



Szanki Olajbányász Horgász Egyesület – ahol pont(y) jó kikapcsolódni
Összefogásnak hála megvalósultak a tervek, létrejött a térség egyik (ha nem egyenesen) legjobb horgász helye.



Bravúros új kezeléssel próbálnak minél több életet menteni a kiskunhalasi kórházban
Ezzel a módszerrel mentették meg egy válságos állapotban lévő koronavírusos kismama életét is, akinek kezelőorvosai tüdő- és szívtranszplantációt javasoltak.



Gyógynövényes fajtamézek
CSEMEGÉZZEN BÁCS-KISKUNBAN!



A hírlevél böngészőben történő megjelenítéséhez kattintson ide
bacskiskunamimegyenk - facebook
bacskiskun.hu
A hírlevélről történő leiratkozáshoz kattintson ide.
Email Marketing Powered by Mailchimp