Copy
Küldje el ismerőseinek
Tekintse meg a böngészőjében

Díjátadó ünnepség a Duna Palotában

A Magyar Művészeti Akadémia – májusi közgyűlésének döntése alapján – évente Életműdíjat és Nagydíjat adományoz a magyar szellemi élet egy-egy kiemelkedÅ‘ személyiségeinek. A Duna Palotában tartott elsÅ‘ ünnepélyes díjátadáson az MMA Életműdíját Dávid Katalin művészettörténész, a Nagydíjat pedig Csoóri Sándor író kapta, aki az ünnepségen betegsége miatt nem tudott részt venni. 

Az első díjazottak minősítik magát a díjat is; Dávid Katalin és Csoóri Sándor is mércét állítanak a további díjazottak elé – mondta az elismerések átadása előtt az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán hangsúlyozta: két olyan alkotóról van szó, akiknek életműve a nemzet felemelkedését, megmaradását szolgálja.
Fekete György, az MMA elnöke elmondta: "a sorsukat, tehetségüket, szívósságukat, egész életművüket nekünk ajándékozókat" kívánják díjazni a két elismeréssel, hiszen "semmire sincs akkora szükség, mint (...) nagy formátumú példákra". Az MMA döntése nem ítélkezés, hanem józan választás, a kortársak méltó megbecsülése – fűzte hozzá Fekete György.
Dávid Katalin az MMA minden tagjának köszönetet mondott, hiszen az Akadémia közgyűlése szavazta meg számára az Életműdíjat. A művészettörténész – miután megemlékezett az Akadémia alapítójáról, az őt egykor az MMA-ba meghívó Makovecz Imréről – elmondta, maradtak még számára témák, amelyek kutatása és publikálása folyamatban van, majd bejelentette: elkezdett dolgozni emlékiratain is.
Csoóri Sándornak a napokban Fekete György személyesen adja át az MMA Nagydíját.

Az ünnepségről szóló képes összefoglalónkat ide kattintva tekinthetik meg.

Kunkovács László: Pásztoremberek

November 11-én tartják Kunkovács László Pásztoremberek című könyvének bemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínház emeleti kávézójában. 
Kunkovács László így ír most megjelent kötetérÅ‘l: "Könyvem ötvenévi terepmunka eredménye. Szemléletem már a kezdeteknél kialakult, azóta művelem a fényképezve kutatást, a gyakorlati vizuális antropológiát." 

Kérjük, tekintsék meg a Kunkovács Lászlóról szóló portréfilmünk előzetesét:

MMA Facebook
MMA honlap
MMA e-mail
© 2013 MMA