Helló!
Itt a szeptember, és ezzel hivatalosan is vége a nyárnak. De kesergésre semmi ok, hiszen cserébe egy lépéssel közelebb kerültünk a hűvös miatt pokrócba bugyolált, nyugodt olvasgatás időszakához. Na azért nem mintha az augusztus könyv-telenül telt volna! Kezdjünk is mindjárt a legfontosabbal:
Daniel Keyes – Virágot Algernonnak
Mondanám, hogy régen találkoztam olyan könyvvel, aminek szó szerint sírtam a végén… De nem is emlékszem, hogy ezelőtt jártam-e így egyáltalán. Charlie Gordon története viszont bizony megríkatott, és nem szégyellem bevallani.
Az alaptörténet spoiler-mentesen mindössze annyi, hogy egy mentális fogyatékossággal élő srácon egy kísérleti intelligencia-növelő műtétet hajtanak végre, aminek hatására gyakorlatilag zsenivé válik. De ezzel együtt jár azért egy nagy adag családi és munkahelyi dráma; tolerancia és intolerancia; szerelem, fejlődés, tragédia, megbocsátás – egy sűrített, mégis komplett élet.
A Virágot Algernonnak egy nagyon szép, nagyon emberi, és mellesleg érzelmi tanulságokkal telepakolt könyv, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
Fikció, és még több fikció
Mostanában hajlamos vagyok a tömbösítésre (mint észrevehettétek), ezért végül az augusztusból is tisztán fikció hónapot csináltam. Charlie Gordon kálváriája mellett előkerült:
- Kurt Vonnegut - Az ötös számú vágóhíd, amiben Billy Pilgrim (mind evilági, mind Földön kívüli) kalandjain keresztül járjuk körbe, hogy a háború miért is rossz, és hogy hogyan lenne érdemes másként megélnünk a hétköznapjainkat; illetve
- Frank Herbert - Dűne, amiben pedig az ifjú Paul Atreides férfivá érését követhetjük nyomon egy legendás sci-fi környezetben, erős ökológiai, társadalmi, és filozófiai felhangokkal karöltve.
Szerintem mindhárom alanyunk jól példázza, hogy a minőségi fikciókból is szinte ugyanannyit lehet tanulni, mint egy kimondottan ismeretterjesztő könyvből – ha tanulságkereső szemmel áll hozzá az ember! Sőt, biztosan lesznek olyanok, akiknek pont a kitalált karakterek és a dramatizáció vésik be még jobban a leckét. Szóval igyekszem majd a jövőben is ilyen sztorikkal fűszerezni a helyenként "szárazabb" tananyagot.
Tiszta szerencse
A havi bölcsesség-bonbon helyén hadd osszam tovább, amit egy kiváló Veritasium videóban hallottam a szerencse és a befektetett munka viszonyáról. A tanulság két része látszólag ellentétben áll egymással, de remélhetőleg pont a két végpont közti feszültség sarkall majd minket a helyes hozzáállásra és viselkedésre:
- Kezeljünk mindent úgy, mintha teljesen a mi irányításunk alatt állna – hogy aztán ne szabotáljuk magunkat öntudatlanul azzal, hogy túl nagy szerepet tulajdonítunk a szerencsének, és ezért egyszerűen nem teszünk bele elég energiát!
- Ennek ellenére pedig legyünk tisztában vele, hogy ez mennyire nem így van – szóval tartsuk észben, hogy a szerencse mekkora hatással lehet bármilyen végeredményre. Nem feltétlen indokolt tehát az egekig magasztalni azt, aki "felettünk van"; de ugyanígy lenézni sem illene az "alattunk lévőket".
Az összeegyeztetést szerintem úgy oldhatjuk meg a legegyszerűbben, ha 1) mindig keményen dolgozunk a céljainkért, de emellett 2) mindig kedvesek és segítőkészek maradunk másokkal szemben, a látszólagos "szintkülönbségektől" függetlenül. Ti mit gondoltok?
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
