Helló!
A menet közben "Aktív május"-nak keresztelt időszakban elsősorban a testünk karbantartása volt a téma a mindannyiunk által hőn szeretett Preprocessor blogon. Na nem kell semmiféle kiemelkedő atlétikai teljesítményre gondolni – elég, ha "csak" olyan változatos (és kellő mennyiségű!) mozgást végzünk, ami az életminőségünk fenntartásához már fiatalon sem árt. És ami talán a papucsunk idő előtti feldobásától is megvéd majd. Ennek alapjául szolgált a hónap legfontosabb olvasmánya:
Dan Buettner – Földünk kék zónái
Egy dokumentumfilmben már korábban is hallottam a kék zónákról, és rögtön tudtam, hogy erre még vissza kell térni. Gianni Pes és Michel Poulain korábbi, demográfiai kutatómunkája egy Szardíniai területről szólt, ahol kiemelkedően magas az idősek (azon belül is a 100 éves kort megértek, azaz centenáriusok) aránya. Külön megmaradt a poén, miszerint csak azért "kék zóna" a nevük, mert Poulain-éknél épp egy kék filctoll volt az adott pillanatban, amivel bejelölhették.
Erre a témára vetette rá magát Dan Buettner újságíró is, aki távoli helyek és érdekes témák feltárása közben akadt rá a jelenség Okinawa-i párjára. A kezdeti sikerek után egy National Geographic szponzoráció adta meg a kutatás kiszélesítésének, és sok különböző területről érkező szakértő együttműködésének esélyét. Ennek eredményeként született a Földünk kék zónái.
A könyv hangszíne szerintem egy kellemes arany középút a megbízhatatlanul bulvár és a szárazon tudományos között. Tartalmaz egyrészt egy csomó személyes történetet a megismert centenáriusokról, másrészt viszont statisztikai vizsgálódás is azokról az életkörülményekről, amik "gyanúsan sok" centenáriushoz vezetnek. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Aktív május™
A Kék Zónák tanulságai az étkezésre, a lazításra, és természetesen az emberi kapcsolatok fontosságára is kitértek. De amire én most nagyon ráfókuszáltam, az ugye a mozgás, azon belül is a következő javaslat: "Optimális esetben az aerob (cardio), az anaerob (súlyzós), és a flexibilitás/egyensúly területeket egységesen fejlesztjük." Ennek jegyében a hátralévő hetekben előkerült:
Aki ezekkel mind foglalkozik, akár csak egy sekélyebb szinten, az valószínűleg jobban jár, mint aki mélyen specializálódik, de csak egy szűk területen. Generalista > specialista hozzáállás!
Teher alatt nő a pálma!
Az edzéssel (vagy igazából általánosan, bármilyen más fejlődést igénylő területtel) az a leggyakoribb probléma, hogy az emberek zöme el sem kezdi. De ezen most lépjünk túl egy pillanatra, és tegyük fel, hogy mégis. Innentől viszont ott a másik nagy gond: sokszor csak a konkrét gyakorlatot tartják fent, nem azt a kényelmetlenséget, amit az a bizonyos gyakorlat a kezdetekben okozott. Ettől idővel vagy megunják és abbahagyják, vagy csinálják ugyan, de az egésznek ilyen stagnálós, langyos pocsolyás szaga lesz.
Szerintem érdemes inkább annak tekinteni az edzést, ami miatt hat: egy olyan külső, mesterséges inger, amire nem vagyunk felkészülve, és pont ezért követel fejlődést. Vagyis ha menet közben adaptálódunk, akkor azzal együtt tessék mindig nehezíteni, hogy a kényelmetlenség megmaradhasson. Direkt és rendszeresen szívassuk magunkat, legalább egy kicsit! Ez a folyamatos növekedés mellett jó esetben talán arra is felkészít majd, hogy az élet (nem opcionális) szívatásait könnyebben viseljük.
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
