Helló!
Nagy elővigyázatosságomban nem szeretnék oltás nélkül kimerészkedni, de nagy fiatalságomban meg csak azért sem kerültem még sorra, így az április is bezártságban telt. Dokumentumfilmekből még épp rémlik valami a fák színéről... De sebaj, ha már nem bóklászhatok, akkor legalább olvasok (és persze írok). Kezdjünk mindjárt a hónap legkiemelkedőbb könyvével:
Tara Westover – A tanult lány
Hősnőnk egy vakbuzgóan vallásos... és valahogy mégis szexista... és nem mellesleg a világ végére készülő családban nőtt fel. Ez pedig sajnos magában foglalta, hogy iskolába sem járhatott. Gondoljunk ebbe bele egy pillanatig: a logikátlan összeesküvés-elméletek és kormányellenesség fényében nem engedték szerencsétlent az egyetlen olyan helyre, ahol talán ráébredhetett volna, mennyire nem normális, ahogy otthon mennek a dolgok. A rendszeres lelki (és gyakran testi) bántalmazás már csak hab a tortán.
Az egyik bátyja tanulás iránti vonzódása, kb. minden csepp akaratereje, és az apja szinte már komikusan durva viselkedésbeli kilengései tudták csak átbillenteni a holtponton, amikor is teljesen önállóan (és mindenféle általános- vagy középiskolai előképzettség nélkül) felkészül és bekerül egy főiskolára. Ám ez még közel sem a történet vége, mert a lelki sebeket egy fényes akadémiai karrier mellett sem volt könnyű begyógyítania.
A tanult lány története az egyik legjobb példa arra, hogy miért kellene értékelnünk (és önként, dalolva, életünk végéig folytatnunk) a tanulási folyamatot. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Csak a klasszikusok
A hónap hátralévő részében két extrém népszerűségnek örvendő könyvet dolgoztam fel. És habár a népszerűség önmagában nem mindig garancia a minőségre, jelen esetekben abszolút megérdemelt:
Közös bennük, hogy mindkettőben hangsúlyos szerepet kap a kedvenc vesszőparipám: a személyes felelősségvállalás. És arról ugyebár nem lehet elégszer hallani!
Nem vagy egyedül!
Ez a téma valamilyen formájában rendszeresen felmerül a beszélgetéseimben, ezért gondoltam, veletek is megosztanám a véleményemet: másnak is szar! Nekik is fáj a derekuk reggelente, pedig még csak X évesek. Nekik sem volt meg mindig a karrier-tervük, és most sem megy ám az olyan simán, mint ahogy kívülről látszik. Náluk sincs tökéletes egyetértés a párkapcsolatban, ha épp nem a vendégeknek szánt arcukat kell mutatni.
Szóval habár az internetes profil és a precízen megkoreografált életképek világában nehéz lehet ezt elképzelni, maradjunk annyiban, hogy másoknak is megvan a maga baja. Ami persze nem a káröröm miatt fontos, hanem hogy magunkra képesek legyünk egy relatíve kisebb csődtömegként tekinteni. Legyünk saját magunk barátai, nézzük el a tökéletlenségeket, és próbáljuk egy kicsit oldottabb hangulatban kísérletezni az életünkkel – a többiek is csak ezt csinálják.
Üdv,
Dénes
|
|
|
|
